Nem csökken a halálos autóbalesetek száma.

Kategória: Blog

Szomorú tény, hogy nem sikerült csökkenteni a közúti halálos baleseteket. Miért van ez így? A WHO adta ki globálisan, a 2018-as közlekedés biztonságáról szóló jelentését ami leírja ,hogy évenként 1,35 millió ember hal meg az utakon. Ugyancsak szomorú adat, hogy az öt és huszonkilenc év közötti emberek halálozásának fő okozója közlekedési baleset.

A WHO arra is figyelmeztet, hogy:

  • Minden huszonnegyedik másodpercben életét veszti egy ember az utakon.
  • Az áldozatok egynegyed része kerékpáros vagy gyalogos baleset.
  • A fiatalok és gyermekek halálának fő oka közúton történik.

A statisztikákat ha figyelembe vesszük, akkor ország és ország között nagy különbséget veszünk észre. A fejlettebb helyeken mint Franciaországban is, a lakosság negyven százaléka gépjármű tulajdonos, és a halálesetek hét százalékát közúti tragédia okozza. A fejletlenebb országokban a lakosok egy százaléka gépjármű tulajdonos, mégis tizenhárom százalékban közúti tragédiában halnak meg. Sajnos a fejletlenebb országokban csekély a közúti biztonság javításáról szóló intézkedés is.

A WHO azt is mondja, hogy ha a világ népességéhez viszonyítva nézzük az arányokat a halálos balesetek számának növekedése ellenére is, az utóbbi években realizálódtak. A számos intézkedésnek köszönhető, ide értve a sebességkorlátozási szabályokat is, a józanul történő volánhoz való ülést, a biztonsági öv és a sisak használatát, és nem utolsó sorban az újabb és újabb kerékpárutakat.

Megbízható jó munkát végzünk. Számunkra ügyfeleink járműve ugyanolyan fontos, mintha a saját járművünket szállítanánk. Ezért kiemelt védelmet biztosítunk minden járműnek a le és felállás, illetve a tréleren, autómentőn való rögzítés során. Autómentőnk platója és a trélerek olyan felülettel vannak kiképezve, amelyek segítségével könnyen és biztonságosan rögzíthető a jármű önfeszítő hevederekkel.

És néhány szó az autómentésről.

Ha a műszaki követelmények függvényében beszélünk az autómentésről, teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy ezt a területet komoly szakmaként kellene kezelni. Pontos szabályozás ezen a területen a szolgáltatási és működési kérdésekben nincs meghatározva, pedig igencsak be kéne határolni, hogy milyen szakmai minősítés/jogosítvány megléte mellett szabadna engedni ezt a tevékenységet fő foglalkozásként művelni. Nincs előírás például az ismeretanyag megszerzését igazoló dokumentumok meglétére sem.

Autómentő járműveink minden mentéshez szükséges felszereléssel el van látva, amely a gyors és könnyű autómentéshez járműmentéshez elengedhetetlen. Csörlővel is rendelkezünk, hogy az esetleg árokba csúszott járműveket is sikeresen tudjuk az árokból kihúzni.

Mivel ügyfélszolgálatot üzemeltetünk a nap 24 órájában éjjel és nappal ezért ügyfeleink bármikor hívhatnak bennünket el fognak érni telefonon tehát a segítségkérés bármely napszakban elérhető.

Autómentés Budapest és pest megyében:

Budapest kerületeiben: I. ker Krisztinaváros Tabán, Víziváros, II. ker Rózsadomb, Hűvösvölgy, III. ker Óbuda, Óbudaisziget, Békásmegyer, IV. ker Újpest, V. ker Belváros, Lipótváros, VI. ker Terézváros, VII. ker Erzsébetváros, VIII. ker Józsefváros, IX. ker Ferencváros, X. ker Kőbánya, XI. ker Kelenföld, XII. ker Hegyvidék, XIII. ker Angyalföld, XIV. ker Zugló, XV. ker Újpalota, Rákospalota, Pestújhely, XVI. ker Árpádföld, Mátyásföld, Cinkota, XVII. ker Rákosmente, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, XVIII. ker Pestszentlőrinc, Pestszentimre, XIX. ker Kispest, XX. ker Pesterzsébet, XXI. ker Csepel, XXII. ker Budafok, Háros, XXIII. ker Soroksár.

A jó minőségű autómentő a garancia arra, hogy az általunk nyújtott szolgáltatások magas minőségűek lesznek. Igyekszünk hívás után azonnal elindulni, és a forgalomtól és az időjárási viszonyoktól függően a lehető leghamarabb a helyszínre érkezni. Ha autómentés szolgáltatást szeretne célszerű azon autómentő szolgáltatást választani amelyik kiváló minőségű, jól felszerelt autómentő járművekkel rendelkezik.

Pest megye, Üllő, Üröm Sződ, Sződliget, Remeteszőlős, Sóskút, Sülysáp, Szada, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetmonostor, Szigetújfalu, Göd, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kismaros, Kisnémedi, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tóalmás, Törtel, Tura, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Úri, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Vasad, Vecsés, Verseg, Dunabogdány, Dunavarsány, Ecser, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgamácsa, Kisoroszi, Kőröstetétlen, Kocsér, Kóka, Kosd, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Makád, Márianosztra, Mende, Vácszentlászló, Valkó, Mikebuda, Monor, Monorierdő, Nagykáta, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Püspökhatvan, Maglód, Majosháza, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor. Visegrád,  Zsámbok Acsa, Alsónémedi, Apaj, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vámosmikola Áporka, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csörög, Csővár, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Dömsöd, Rád,

Mi történik, ha segítségre van szükségem?

Először is állapítsa meg pontosan, hogy hol tartózkodik. A pontos cím segít a megtalálni a helyszínt gyorsan, ezért fontos, hogy a pontos címet diktálja be a telefonba. Hívjon fel bennünket. Foglalja össze néhány szóban, hogy pontosan mi történt, és hogy milyen segítségre tart igényt? A meghibásodott jármű állapota is fontos, fel tudunk állni az autómentőre a járművel, vagy speciális felszereléssel tudjuk feltenni, felhúzni a trélerre. Az információk birtokában árajánlatot adunk, ennek elfogadása esetén elindulunk a mentésre

Hívjon minket segítünk Önnek. Autómentő kollégáink a nap 24-órájában állnak rendelkezésére.

Kapcsolódó bejegyzés

  • Autóvontatás, vontató trélerAutóvontatás, vontató tréler Autóvontatás trélerrel, autószállítás tréler segítségével. A tréler kiváló és olcsó autószállítást tesz lehetővé, miközben rendkívül biztonságos eszköz. Rohanó világukban minden problémára gyors megoldást keresünk olyan váratlan helyzetekben is, amikor legszívesebben elfutnánk a felmerült gond elől. Az autótulajdonosok számára igencsak kellemetlen, mikor olyan annyira megszokott autójuk bemondja az unalmast. Nem elég az adódott helyzet, még kiszolgáltatottá is válik az ember. A […]
  • Autómentés azonnalAutómentés azonnal Autómentés azonnal Budapesten és Magyarország egész területén éjjel nappal! Autómentő 0-24-órás szolgáltatásunk bármikor igénybe vehető. Hívhat bennünket baleset estén, ha karambolozott gépjárművével, és nem tud tovább haladni a járművel. Cégünk jól felszerelt autót indít minden esetben a bajba került autósok megsegítésére.Valóban azonnal indulunk, nálunk ez nem csak egy hangzatos szlogen. Akár országúton lett műszaki hibás a jármű, akár autópályán, mindenképpen késlekedés nélkül […]
  • Vezetés rossz időjárási viszonyok eseténVezetés rossz időjárási viszonyok esetén Hazánkban is megjelentek olyan időjárási viszonyok, amelyek eddig ismeretlenek voltak ezen az éghajlaton. Minden eddiginél fontosabb a biztonságos vezetés gyakorlása tipikus téli időjárási körülmények között, mint például eső, szél, hó, jég, havas eső és köd. Még fontosabb a biztonság gyakorlása szélsőséges időjárási körülmények között, mint például hurrikán szerű szeles idő, zuhogó eső/hó és viharok, felhőszakadás, zivatar. Ha lehetséges, az a legjobb, ha elhalasztja az utazást, és […]
  • Autómentés 17. kerületAutómentés 17. kerület Autómentés 17. kerület, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, autómentő Budapest és országosan 0-24 azonnali indulással, éjjel, nappal SOS. Bármikor megtörténhet a baj, lerobbanhat járművével, ilyenkor ránk számíthat, csak hívja a fent kattintható autómentés telefonszámot. Szolgáltatásaink árai a Budapesti és országos árakat is figyelembe véve a legjobbnak mondható, mind olcsóság szempontjából, mind ár-érték arányban is. Nálunk az olcsó ár megbízhatósággal és kellően magas színvonalú […]